Tavasz illat van a levegőben,

nem csoda, hogy nem szívesen gubbasztok a sötét irodában, lakásban. Napok óta kísérget minket, rettenetesen fel tudok tőle töltődni. Amikor munka után kilépek az utcára, megpróbálom minden percét alaposan kiélvezni a napsütésnek. A hangulatom, a kedvem is jobb, sőt a dolgokhoz való hozzáállásom is.
Ma reggel először álltam mérlegre, jó bő 2, talán 3 hét óta. A súlyom most 93,2 volt, lassan megint kezd visszamászni. Uralkodok magamon, nem zabálok feleslegesen és jelenleg 2 dolgot tűztem ki célul magamnak:

• 16 óra után csak módjával, 18 óra után semmiképp nem eszek
• kerülöm a finomított cukrot

A lisztet nem iktatom ki, mert nálam az nem vezet jóra, inkább maradok reggelente a teljes kiőrlésű dolgoknál, és bizony délben nálam lecsúszott tészta és krumpli is. Viszont ezzel a módszeremmel lényegesen kevesebb, mondhatni nulla mennyiségű csokoládéhoz nyúlok. És jelen pillanatban számomra ez a lényeg.

Amit múlt héten nem írtam le az az, hogy hétvégente most már majdnem mindig előkerül a bicaj, 20-30 km-t azért letekerünk. Szombaton is így volt, és hazafelé erős ellenszélben tekertünk, mára múlt el az erős izomláz a hátamban. Hétvégén kirándulni szeretnék egy nagyot, vagy a Buda környéki hegyekbe, vagy vonattal valahol a környéken.

És ami még jó hír, úgy néz ki hogy nyáron lesz alkalmam részt venni egy Erdélyi körutazáson, ami a magamfajta könyvtárosnak egy kulturális orgazmus lesz, már alig várom :-)

Köszönöm!

Sziasztok! Köszönöm a kedves szavakat, a tanácsokat, a biztatást, egyáltalán az érdeklődést irántam. Nem tűntem el véglegesen és igazából kicsit szégyellem is magam, hogy legalább 1-2 naponta nem jelentkeztem be. Kicsit megszaporodtak a dolgaim, ráadásul ezen a héten olyan jó idő volt, hogy munka után és hétvégén is a kertben voltunk és veteményeztünk. Zs csinált szép kis faládákat, ezeket töltöttük ma fel komposzttal, ültettünk bele retket, madársalátát, fodros petrezselymet. Remélem a retekből pár hét múlva már dőzsölhetünk...

Az életmódra visszatérve, biztos vagyok benne, hogy nem old meg mindent az orvos, de abban reménykedem legalább hogy személyre szabottan adnak tanácsokat. Tudom, hogy magamban kell hinnem, csak én az a típus vagyok, aki feladja, ha valaminek nincs eredménye...

De most még nincs ideje itt a feladásnak, max a lazításnak, úgyhogy folytatom tovább természetesen, még ha nem is olyan intenzíven és olyan drasztikus cukor és lisztmegvonásokkal, mint eddig, mert úgy vettem észre, hogy nekem finoman szólva nem jó, ha hirtelen megvonok mindent.

Most pedig megyek zsömlét sütni...

Na igen, tart még a mélypont, vagy ez a nem is tudom milyen letargia. A múlt heti nem kicsi kilengésemnek annál nagyobb következménye lett. Aránytalanul nagy. Nem tartom igazságosnak a Sorstól, hogy engem mindig így kell büntetnie. Gyakorlatilag, minta nem is sanyargattam volna magam egy percig sem az elmúlt hónapokban. Ezért szeretnék orvosi segítséget, ami nagyon de nagyon várat magára.
Pedig hétvégén már bicajoztam is. Ez a legjobb mozgás most, amit el tudok képzelni magamnak, de ez is legalább (hanem jobban) olyan időigényes, mint az úszás. És ha időt szánok rá, akkor más olyan dologtól veszem el az időt, amitől szintén nem kéne.
És igazából nem tudom, gondolkozzak állandóan és percre pontosan tervezzem meg az életem minden mozzanatát? Adagonként osszam be a kaját, pontosan kiszámolva? Éljek a saját kis tervgazdálkodásomban? Vagy egyszerűen, ha jön valami válaszút, akkor a pillanatnyi kedvem szerint döntsek? Éljek a mának és ne izgasson mi lesz holnap? Mi a jobb? Tanuljak meg elengedni dolgokat és lentebb adni valami másból? Képtelen vagyok az agyamat kikapcsolni és csak egy dologra koncentrálni, mert jelen pillanatban ösztönösen minden körülményt meg akarok oldani és minden körülményt figyelembe véve cselekedni. Nem vagyok egy filozófus (bölcsész az igen...no comment), de úgy érzem, hogy lelki akadályai vannak minden egyes olyan dolognak amit nem tudok megoldani, vagy nem tudok átlépni a saját magam által állított akadályokon (bezzeg a falat fel tudtam emelni magasra).
Szóval nem tudom mitévő legyek. Egyet tudok: feladni nem akarom, de megvalósítani nem tudom. Marhajó, mi? Jobb lett volna egy egysejtű planktonnak születni....

17. nap

Nem direkt hanyagolom a blogot, csak ahogy közeledik a tavasz, én úgy távolodom el az elektronikától. Mindezt még tetézi az is, hogy a tavaszi fáradtság kellős közepén ülve forgolódok a saját kis mocsaramban és emellett olyan mennyiségeket alszok, hogy az már félelmetes.
Azért ez nem jelenti azt hogy ma is mértéktelenül zabáltam, de azért illő lenne rendesen odafigyelni már. A szénhidrátról sajnos nem tudok lemondani, szükségem van rá, mint az oxigénre (bár a hetek óta eldugult orrom miatt ebből is kevés jut mostanában).