Pages

2011. május 17., kedd

Sárvár és vidéke

Úgy hozta a sors, hogy életem párja vidéken kapott állást. De olyan vidéken, hogy én még az életben nem jártam ilyen messze az otthonomtól. Sárváron. Ez a tény magával hozta azt a -néha kellemetlen- utazási kényszert, amit ezen a hétvégén is lebonyolítottam. Sárvár ugyanis Budapesttől 212 km-re fekszik, Ikervár pedig még többre. Úgyhogy pénteken fogtam a bőröndömet és munka után loholtam a pályaudvarra, hogy világot lássak. Mivel én is az Alföldön nőttem fel, csak én a nagyobbikon, számítottam rá hogy az emberek mentalitása totálisan más lesz, mint ahogy azt itt ebben a nagy faluban, Budapesten megtapasztalhatjuk. Így is lett, kedves, segítőkész, barátkozó(!) emberek, akik nem kelletlenül igazítanak útba, nem érzik púpnak ha megszólítjuk őket, sőt, érdeklődnek, ellátnak tanáccsal stb. Régebben ezeket kis semmiségnek tartottam, de most már egyértelműen nagyra tudom értékelni. Szóval majd négy óra vonatozás után iszonyatosan nyugaton érezve magam, megérkeztem Sárvárra, majd Ikervárra, ahol a bérel ház van.
A hétvége szombatját bicajozással töltöttük, kb 20 km-t tekertünk, volt amikor széllel szemben- jól megdolgoztatva rejtett izmaimat :-) Még most is érzem őket, úgyhogy tudom, hogy hatásos volt. A kilóim köszönik jól vannak, most megtorpantak egy picit, de 2-3 napon belül elérem a 91, valamennyit, amitől biztosan újból lendületet fogok kapni.
A mostani stratégiám egyszerű: mindent eszek de mértékkel. Reggelente sok zöldséget, kevés kenyeret és egy kis zabos kekszet, hogy legyen szénhidrát is. Mivel szingli vagyok hétközben, így nem is főzök, menzán eszek. Mégpedig úgy, hogy amikor kihozom a tányért, rögtön megfelezem az adagot és bepakolom a vacsorát a kis dobozomba. A másik fele pedig az ebéd. Este pedig az ebéd maradéka, illetve a kertemből retek, spenót, madársaláta csak úgy nyersen, ahogy kihúzom a földből, ott helyben... Így most elvagyok és nem is hiányzik semmi, nincs evési kényszerem, nincs éhségérzetem, nincs késztetésem főzni, hogy főtt ételt egyek.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "