Pages

2011. november 10., csütörtök

Ma reggel 95,6 kg voltam, és mivel egy héten belül "ünnepelni" fogok várhatóan, reménykedem benne, hogy csak a vizet tartja most vissza a szervezetem. Reggel 8-kor már túl voltam a sportoláson bizony. Mint egy droid, úgy keltem fel fél hétkor, öltöztem és mentem sétálni, illetve már futottam is egy keveset, de tényleg csak módjával mert nem szeretnék pár év múlva egy térdprotézissel gazdagodni. Be kell vallanom, még jól is esett. Az első 3 kört 53 perc alatt tettem meg, aztán 2,5 kört mentem 44 perc alatt, ma pedig 3 kört 49 perc alatt. 4 perccel jobb volt most a 3 köröm, mint az első. Ez már haladás! A kör hossza pedig összesen 5 km körül van, pontos számot nem tudok, de ezen a honlapon nagyjából le tudtam mérni. Ja és a séta előtt megittam egy nagy pohár citromos vizet (fél citromot csavartam bele), most pedig még ázik a palástfű-cickafark teám.
A reggeli pedig 2 szelet mustáros-tarjás rozskenyér volt, egy paprikával, egy paradicsommal és egy pohár teával, amiben édesítő volt. Az ebédről és vacsoráról m ég nem tudok nyilatkozni, de ha valami érdekeset és finomat csinálok, akkor beírom.

Munkakeresésben már nem vagyok annyira sikeres. Most már lassan kudarcként kezdem kezelni azt, hogy senkinek nem kellek. Sok interjúra elmegyek, mindenütt megy az ígérgetés (értesítünk, visszahívunk, próbamunkára hívunk majd ekkor meg akkor) aztán semmi. Tegnap aztán ahol voltam, pár órával után visszahívtak és megmondták hogy nem engem választottak. Mindig bejutok ez első 2-3-ba aztán mégsem én... Ezért aztán tegnap este eltört a mécses és nem mentem angolra sem (ilyenkor nem tudok semmire koncentrálni és magyarázkodni is utálok, hogy miért vagyok szétcsúszva), este pedig lenyomtam két kis szelet kolbászos kenyeret almával.
Reggelre már kialudtam a kudarcot és úgy keltem fel, hogy tojok a világra és nem foglalkozok semmivel, csakis a saját napi(!!!) célommal.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "